Egy Jobbik Földesért Lengyel Sarolta honlapja

Adjon az Isten szebb jövőt!


Adománygyűjtés a székelyhídi magyar iskola számára - A debreceni Jobbik felhívása

2010. november 19. - 11:49

December elején a Jobbik Magyarországért Mozgalom adományt juttat el a székelyhídi magyar iskola számára. Az ezt megelőző adománygyűjtés során szükségünk lenne gyermekjátékokra, iskolaszerekre, tankönyvekre, tartós élelmiszerre. Kérjük, aki tud segíteni, juttassa el adományát a Jobbik debreceni irodájába, a Simonffy utca 1/b alá!

Köszönettel:

a Jobbik Magyarországért Mozgalom Debreceni Alapszervezete


Filmbemutató az MSZ debreceni székházában

2010. november 20. - 21:26

A nemzetközi normák szerint az számít politikai fogolynak, aki hazájában ismert ellenzéki vezető, és országának törvényeit, eljárásjogi szabályait felrúgva tartják fogva. Ezen szempontok alapján elemzi a Budaházy-ügyet Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás filmje, amit november 22-én, hétfőn a Magyarok Szövetsége debreceni székházában is láthatnak az érdeklődők.

Kőkemény, elgondolkodtató tényfeltárásról van szó.

Időpont: November 22., hétfő, 18.00

Helyszín: Magyarok Szövetsége, debreceni székház, Budai Ézsaiás utca 67.

Mindenkit várunk szeretettel!

Hamarosan indul a BarikádTv

https://www.youtube.com/watch?v=37oUP6-vid8&feature=player_embedded

MNGBP: 2010.11.13. Kenderes

https://www.youtube.com/watch?v=dBrjl13K6HU

Kenderes 2010.11.13.

https://www.youtube.com/watch?v=SFuLXbhzTGA

Tüntetés a Kossuth téren Horthy bevonulásának évfordulóján

|
Ossza meg ismerõseivel!

Tüntetést szervez a Jobbik Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulóján, november 16-án, kedden 18 órára a budapesti Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrához, melynek eltávolítását célzó jobbikos javaslatot az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes többsége leszavazta. A nagygyűlés egyik apropóját az adja, hogy a kétharmados kormánytöbbség a rendészeti törvényeket a diktatúrákat megszégyenítő módon akarja módosítani: ezentúl idegen rendőri erők is korlátozás nélkül vehetnének részt magyarországi akciókban, mint például tömegoszlatásokban, továbbá bárki korlátlanul megfigyelhető, lehallgatható lesz.

Mindezek törvényesítését egyetlen tisztességes magyar ember sem nézheti tétlenül! Ahogy 1919-ben Horthy Miklós elérte az idegen erők kivonulását Magyarországról, úgy nekünk is kötelességünk ezt követelni. Mindenkit hívunk tiltakozó demonstrációnkra, hogy együtt mondjuk ki: nem kell idegen rendőr a magyar utcákra! Nem akarunk megfig yeltek lenni a saját hazánkban, nemet mondunk a Fidesz orwelli világára és a párturalmi alkotmányra! Nem utolsó sorban követeljük a hazaáruló Károlyi Mihály emlékművének eltávolítását is.

Tiltakozó demonstrációnkra várunk minden magyar embert! Felszólal Vona Gábor, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Hegedűs Tamás, Szegedi Csanád és Volner János.

jobbik.hu


1956: forradalom és megtorlás - Grenczer Attila előadása Debrecenben

2010. november 5. - 15:34

1956: forradalom és megtorlás címmel előadást tart Grenczer Attila a szabadságharc, illetve az azt követő időszak eseményeiről, történelmi összefüggéseiről. Az előadás helyszíne a Jobbik debreceni irodája, a belépés díjtalan.

Helyszín: Debrecen, Simonffy u. 1/b.
Időpont: 2010. november 19., 18 óra

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

szebbjovo.hu

Országos Horthy-megemlékezés a kormányzó kastélyánál

|

Ossza meg ismerõseivel! facebook Twitter Iwiw Myspace Google
Előadó(k): 
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, 56-os szabadságharcos
Téma: 
Országos Horthy-megemlékezés a kormányzó kastélyánál
Rendezvény helye: 
Kenderes, Horthy kastély
Választókerület: 
Jász-Nagykun-Szolnok 7.
Rendezvény időpontja: 
2010-11-13 13:00

 A Jobbik Magyarországért Mozgalom megemlékezést tart 2010. november 13-án, 13 órai kezdettel vitéz Nagybányai Horthy Miklós Budapestre történő bevonulásának 91 évfordulója alkalmából.

A megemlékezésen beszédet mond:

- Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke,

- ifj Hegedűs Loránt református lelkész

- Veresné Nagy Margit kenderesi önkormányzati képviselő

- Kosaras Péter Ákos, a Horthy Miklós Társaság elnöke

- Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, 56-os szabadságharcos,

- Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője

- Lokodi Ferenc, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke,

- valamint a Történelmi Vitézi Rend képviselője és Csíkszentmárton képviselője

Fellép a Kenderesi Népdalkör.

A megemlékezést megtiszteli jelenlétével Hegedűs Zsuzsanna énekművész, szervezetten részt vesz a Szent László Hagyományőrző Hadosztály, a Gárdamotorosok és a Nemzeti Őrsereg.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

1956-os megemlékezésre hív a debreceni Jobbik

2010. október 20. - 09:57

Október 22-én, pénteken, 17 órai kezdettel a Jobbik debreceni szervezete 1956-os megemlékezést tart a Kossuth téren. Ünnepi beszédet mond Ágoston Tibor, a Debreceni Közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője, illetve Kulcsár Gábor, a Jobbik debreceni alelnöke, önkormányzati képviselő.

Mindenkit szeretettel várunk péntek délután a Kossuth téren!

Adjon az Isten! Szombaton '56 áldozataira emlékezünk. Közöttük volt egy földesi születésű is - Pércsi Lajos őrnagy személyében. Az ő emlékére Földesen kopjafát emeltek, ami a Templomkertben található. A HírTv egy dokumentumfilmmel emlékezik '56 áldozataira. Ebben a filmben róla is szó van. Ajánlom figyelmükbe a filmet. Szebb jövőt!

Vetítő
Óbuda 1956

A műsor e-mail címe: vetito@hirtv.net
Vetítés:
2010. október 17. vasárnap 22.05
2010. október 21. csütörtök 15.05
2010. október 23. szombat 23.05


<a href="http://ad.adverticum.net/click.prm?zona=38702&nah=!ie" target="_blank" title="Hirdetés"><img border="0" src="http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=38702&nah=!ie" alt="Kattintson a hirdetésre!" /></a>

Óbuda 1956
Rendezte: Lugossy István

1956. november 4-én a szovjet csapatok nagy erőkkel támadást intéztek Budapest ellen is. Honvédek, nemzetőrök, civil felkelők mintegy kétszáz főnyi csoportja az óbudai Schmidt-kastélyba vonult vissza.

Pércsi Lajos őrnagy, Anda Ferenc hadnagy, Csiki Lajos alhadnagy vezetésével megszervezték az ellenállást és komoly veszteségeket okoztak az Árpád híd felől támadó szovjet páncélosoknak.

A megtorlás során Pércsi Lajos őrnagyot, Anda Ferenc hadnagyot és Csiki Lajos alhadnagyot halálra ítélték és kivégezték, a felkelőket súlyos börtönbüntetéssel sújtották.


Adománygyűjtés a héten és a jövő héten tart, tehát, aki tud segíteni legkésőbb jövő hét csütörtök este 20 óráig juttassa el a plakátokon, szórólapokon és itt a közérdekű rovatban megadott címekre, illetve jelezzen, hogyha érte mehetünk.

Beszéltem a kolontári adománygyűjtők koordinátorával, Kolontáron legnagyobb szükség tartós élelmiszerre és pénzadományra van. Aki a kolontáriaknak nyújtana segítséget, az ottani önkormányzat számlaszámára:

11748090-15427298-06540009

Ezen kívül, aki pénzadományt nem, de tárgyi adományt még fel tud ajánlani:

Holnap tanítani kezdenek! Somlószőlőn az iskolát kapták meg. A főzés ott nem megoldott, így a meleg ételt Devecserről szállítják a helyszínre. Ehhez égetően gyorsan szükségük lenne a következőkre!

zsírpapír (pergamentpótló) csomagoláshoz
műanyag dobozok szendvics szállításhoz
tányér, pohár, evőeszköz
...maszkok.. a kicsiknek -jó minőségű!
szalvéta
kicsi gumicsizma kb 250-400 gyerekről van szó
mesekönyv, társasjáték PLÜSS JÁTÉKOT NEE!!

Amire mindenkinek szüksége van: védőruhák..akár az a fehér eldobható, akár komolyabb.
Védőmaszkok!! jó minőségben

A hír igaz, valóban nincs védőfelszerelés, elfogyott..
Kellene még éthordó, továbbra is termoszok kávénak, teának!
Örölt kávé, kávéfőző, tea.

AMIT NEEEE!!
ásványvíz
ruha

Ma tájékoztatták a kolontáriakat a visszatelepítésről

Bevezető: 

Pénteken újra megnyitják Kolontárt. A hazatelepülés feltételeiről, körülményeiről másfél órás fórumon tájékoztatták a lakosságot.

Cikk Front kép - 280x185: 

Lakossági fórumon tájékoztatták a kolontáriakat a visszatelepítés forgatókönyvéről csütörtök este az ajkai Sportcsarnokban, a majd egy hete otthonát elhagyni kényszerülő 715 ember péntek déltől visszatérhet a Veszprém megyei településre, az utazáshoz három autóbuszt biztosítanak.

A lakossági fórumon a vörösiszappal elöntött település szinte valamennyi lakosa részt vett, az MTI tudósítójának a tájékoztatóról távozva azt mondták, a bizonytalan jövő miatt "eléggé paprikás" volt a hangulat. A fórumra csak a kolontári lakosokat engedték be, a Sportcsarnok bejárata előtt rendőrök álltak.

Tili Károly, Kolontár független polgármestere a több mint másfél órás fórum után az MTI tudósítójának azt mondta, tájékoztatta az embereket arról, hogy a települést átszelő újonnan épített gát megfelelő biztonságot nyújt egy esetleges újabb gátszakadásnál. Azt nem tudta megmondani, hogy a bontásra ítélt házakat péntek délig, amikor újra megnyitják a falut, ledózerolják-e, ugyanis a bontási engedélyt a devecseri jegyző még nem írta alá.

A lakosok elmondása szerint abból keletkezett vita, hogy miként oldják meg a gyermekek iskolai oktatását, mert az intézmény az iszapömlésben megsérült, és mi lesz azokkal, akik munkába járnak, és csak 30 kilométeres kerülővel juthatnak be Ajkára, ráadásul a korábbi, óránkénti, menetrend szerinti buszközlekedés sem biztosított.

A probléma abból adódik, hogy a Kolontárt és Ajkát összekötő utat még legalább 3 hétig zárva tartják, mert a településről a törmeléket és az összegyűjtött iszapot ezen az úton hordják az erre kijelölt zagytározóba.

A kolontári óvodások a tervek szerint külön busszal továbbra is Ajkára járnak, a 16 iskolás pedig hétfőtől Noszlopra.

Probléma az is, miként gondoskodnak majd azoknak az embereknek a lakhatásáról, akiknek a háza megsemmisült a múlt hétfői katasztrófában. A 35 megsemmisült ház tulajdonosai közül mindössze 13-an döntöttek úgy, hogy más településre akarnak költözni, a többiek az újonnan épülő lakóparkban, vagy a faluban vásárolt ingatlanban maradnának.

A lakossági fórum befejezésekor élelmiszer- és tisztítószer-adományokat osztottak az embereknek.

A katasztrófavédelem azt közölte csütörtök este az MTI-vel, hogy a hazatelepülő lakosoknak porálarcot osztanak, egyben tájékoztatást adnak, miként védekezzenek a szennyező anyagtól.

Az ajkai zagytározó 10-es kazettájának múlt hétfői sérülése miatt bekövetkezett katasztrófában kilenc kolontári lakos vesztette életét, másfél százan megsérültek, többük állapota még mindig súlyos.

MTI - barikad.hu

Jobbik TV - Jobbikosok és gárdisták a vörösiszap-katasztrófa helyszínén

https://www.youtube.com/watch?v=Ob0wsm8l7mg&feature=player_embedded

Túlélni, átélni, együtt élni vele – Megrázó erejű vallomás a vörösiszap-katasztrófáról

Bevezető: 

Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Talán segít enyhíteni a fájdalmat, ha kiírhatom magamból.

Cikk Front kép - 280x185: 

Megpróbálom leírni a leírhatatlant. Talán segít enyhíteni a fájdalmat, ha kiírhatom magamból. 2010. október 4-én ugyanúgy indult minden, ahogy egy hétfőn indulni szokott. Kicsit az oviba, nagyot az iskolába indítottam, a férjem és én dolgozni mentünk. Ebéd után jött az első telefon, kolléganőm fia telefonált, nem tud dolgozni menni, mert kiszakadt a gát. Nem igazán tulajdonítottunk jelentőséget neki, hiszen az esőzések miatt hol az egyik, hol másik patak vagy éppen folyó áradt meg és lépett ki a medréből. Aztán egyre több telefon jött, és egyre biztosabbá vált: nagy baj van! Szöveg: Hacherné Varga Veronika

Bekövetkezett, ami már hosszú évek óta lebegett a fejünk felett. Az Ajka és Kolontár között épített 10 tározó kazetta közül a legnagyobb átszakadt, és elárasztotta Kolontárt, Devecser nagy részét és Somlóvásárhelyet is érintette. Szerencsére őket már nem érte annyira váratlanul. A helyzetet súlyosbította, hogy az ebben tárolt vörös iszap erősen lúgos vegyhatású, pontosan 13 PH értékű, tudni kell, hogy 14 PH a maximum.(Erre mondták a médián keresztül a MAL illetékesei, hogy nem mérgező.)

Futótűzként terjedt a hír, kolléganők jöttek be a kórházba segíteni kérés nélkül, orvosok, ápolók, betegszállítók maradtunk együtt ott műszak után, hiszen nem tudtuk mire számítsunk.

Aztán megérkeztek az első sérültek, egy anya a kisgyermekével és az őket megmentő fiatalember. Ekkor láthattuk mire képes a vörös iszap, amely rázúdult a településekre és az ott élő, mit sem sejtő emberekre. Derékig felmaródott a bőrük és jöttek a többiek vége láthatatlan sorban. Akkor és ott nem volt idő szörnyülködni, tettük, amit kellett, amit lehetett, és amit tudtunk. Mindenki az iszaptól vöröslő ruhában, könnyes szemmel. Zavarodottság, rémület bizonytalanság és mérhetetlen fájdalom. Soha nem hittem volna, hogy pár órába ennyi fájdalmat, szenvedést bele lehet sűríteni, pedig 20 év alatt traumatológiai és sürgősségi szakápolóként láttam sok mindent. Szinte mindenki aggódott, vagy éppen kereste valamelyik hozzátartozóját. Végig nézni, ahogy anyák a gyermekeikért zokognak, egyikük saját két kezéből ragadta ki az ár a kicsi gyermekét, a másikat éppen csak feltudta dobni a szekrény tetejére, így is súlyos sérüléseket szenvedett. Idős bácsi, akinek feleségét vitte el az udvarról a gyilkos áradat, és már csak holtan találták meg másnap kilométerekkel arrébb. Volt olyan szerencsétlen, akit kolontári udvaráról a devecseri Húsüzemig sodort az ár, és ujjbegynyi bőr nem volt a testén, de élt és a testvérét kereste, míg eszméleténél volt. Még sorolhatnám… 62 sérültet láttunk el 4 óra leforgása alatt mindegyikük felhólyagosodottra maródott bőrű, kétségbeesett fájdalomtól elgyötört ember volt. Jöttek a hírek: sokan eltűntek, voltak, akik épp mentés közben vesztették életüket, nem számolva és talán nem is ismerve a lúgos iszap veszélyét, gondolkodás nélkül ösztönösen vettették magukat a sodrásba, hogy mentsék a legdrágábbat, az emberi életet.

Voltak, akik csak úgy menekülhettek meg, hogy a saját padlásukról leszedve a cserepet kimásztak a tetőre. Családok váltak hajléktalanná, nincstelenné.

Sötét este volt mire a délelőttös műszakból hazaértem. Kerülőnek mentünk és nem igazán láttam semmit és talán nem is érzékeltem volna. Egyfajta zsibbadt mélabú telepedett rám. A Jó Isten a családomat megkímélte a házunktól 50-100 méterre állt meg a gyilkos folyam.

Aztán másnap jött a döbbenet reggele. Nem hittem a szememnek: vérvörös föld, a vizek vérré váltak a bibliai csapások egyike tárult elém. Hihetetlen hogy ezt valaki is túlélhette. A városban mindenütt kétségbe esett fájdalomtól megtört emberek.

Kolontár

Zavarodottság, félelem az újabb katasztrófától mindenfelé. Rémhírek röppenek fel, káosz, rettegés és menekülés. Szüleikbe görcsösen kapaszkodó gyerekek, kisírt szemű vörös iszaptól maszatos arcú felnőttek. Döbbenet mindenütt.

Hajlott hátú öregasszony szélmalomharcot vív, seprűvel próbálja a térdig érő iszapot kiterelni az udvaráról, tán föl sem fogja: ez többé nem lesz az otthona.

Az internetes portálokon, médián keresztül láthatnak képeket, videókat, de azok a képek csak töredékei az itt látható és megtapasztalható valóságnak.

Aztán jönnek sorban az aggasztó hírek, még mindig eltűnt embereket keresnek, a gát sem biztonságos… Négy áldozatról beszélnek, pontos adatot én sem tudok, de ennél sokkal több a halottak száma.

Mutatják a feltételezhető felelős arcát, szenvtelen, minden érzelmet nélkülöző hangon beszél, állítja: ez természeti katasztrófa. Nem tudom, nem hiszem, hogy az volna. Én sokkal inkább az emberi kapzsiság, felelőtlenség nemtörődömség, az emberi élet iránti legcsekélyebb tisztelet hiányát látom okként.

De az ítélkezést meghagyom Istenre. Csak kérni tudom, legyen könyörületes a végórán majd azokhoz, akiknek a lelkét terheli ez a mérhetetlen szenvedés.

Most pár nappal a tragédia után még mindig kaotikus állapotok uralkodnak. Érkeznek a segélyszállítmányok mindenfelől. Amiket idáig eljuttattak, azt állig felfegyverzett rendőrök kísérik és őrzik. Sokszor annak nem jut belőle, aki igazán rászorul, hiszen ők otthonaikból mentik, amit még lehet, vagy éppen kórházi ápolásra szorulnak, vagy kórházban levő szeretteiket látogatják. Így sok haszonleső „őrszem” figyeli mikor, hova, mi érkezik és gátlástalanul akár többször is, többen sorba állnak egy családból. Talán ezen javít, hogy sokfelől érkeznek segítő emberek, így már a képzett szociális munkásoknak van lehetőségük személyesen szállítani az arra rászorulóknak az életük folytatásához, fenntartásához nélkülözhetetlen dolgokat.

Nehezíti az életet, hogy sokfelé nincs vezetékes gáz, illetve csőtörések miatt a vízellátás is akadozik. Emberfeletti munka folyik mindezek elhárítására.

Beszéltem olyan férfival, aki már 3 napja ugyanabban a ruhába takarítja a házát, hogy legalább egy szoba lakható legyen, mert az idős édesanyja belehal a fájdalomba, ha nem viszi haza, mint mondja: Ő már nem akar idegenben meghalni…

Mindenfelé állattetemek voltak, ezeket nagyon gyorsan eltakarították. Azóta is folyamatosan fogják be az elkóborolt állatokat, jó részük megvakult tele vannak sebekkel, nagy részükön már nem lehet segíteni.

Egyelőre nem látom a végét, nem tudom mi lesz, hogyan tovább. De látom az Isten könyörületességét, a rengeteg segítő szándékú embert és ez erőt ad. Nagyon sok mindenre szükség lesz, hogy az élet újra indulhasson. A kezdeti bénultság után az akarat megvan azokban az emberekben, akik úgy döntöttek továbbra is itt szeretnének élni, és talán a segítség is meglesz hozzá.

Süt a nap! Örülni kellene ennek, most mégsem tudunk, hiszen ez azt jelenti, szállni fog a por, ami mérgező nehézfémekkel van tele.

A kertekből már nem szedhetünk termést, ruhát nem teregethetünk a szabadban. Arcmaszkban kell járnunk az udvaron és az utcán. Féltjük azt, ami még meg van. Aggódunk a gyermekeink és a saját egészségünkért.

Sok mindent leírtam, azt hittem könnyebb lesz, de kimegyek az utcára és a fájdalom újra és újra belém mar.

Segíts meg minket, édes jó Istenem!

(A szerző traumatológiai és sürgősségi szakápoló az ajkai kórházban. 24 éve a bobai evangélikus gyülekezet kántora. Férjhezmenetele óta Devecserben él a családjával.)

barikad.hu

2010. október 23.

Megemlékezés 1956. eseményeiről, majd koszorúzás az emlékparkban

Helyszín: mozi épületében lesz a műsor 10 órától, majd utána a református lelkészi hivatal termében ünnepi Istentisztelet, végül a templomkertben az '56-os kopjafánál koszorúzás. A megemlékezést a helyi önkormányzat tartja, melyen műsorukkal részt vesznek a Karácsony Sándor ÁMK tanulói, az ünnepi istentiszteletet Kovács András református lelkész tartja, ezután a többi megemlékezővel együtt a Jobbik Földesi Alapszervezet is koszorút helyez el a kopjafánál.


A Szent Korona másolata előtt tesznek esküt a hajdú-bihari jobbikos képviselők

2010. október 7. - 09:57

Október 12-én Debrecenbe érkezik a Szent Korona hű másolata, amely előtt délután 4 órakor együtt tesznek esküt a Hajdú-Bihar megyei jobbikos képviselők.

Az eskütétel ideje: 2010. október 12. kedd, 16 óra

Helye: Debrecen, Kossuth tér (esős idő esetén a Régi Városháza árkádja alatti terület)

Az eseményre szeretettel meghívjuk szavazóinkat, szimpatizánsainkat és minden kedves érdeklődőt!

Tisztelettel:

Kulcsár Gergely
országgyűlési képvisel

---------------------------------------------------------------------------------------------------



Lovik Andrea tagtársunk jóvoltából most már a Facebook közösségi oldalon is fent van a Földesi Jobbik, írhatnak nekünk, kérdezhetnek, várunk mindenkit, aki egyetért programunkkal, törekvéseinkkel. Szebb jövőt! Saci

http://www.facebook.com/profile.php?id=100000658700673#!/pages/Foldes/Foldesi-Jobbik/157218667636261?ref=ts

Szebb jövőt!




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

2. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

3. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

4. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

5. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

6. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

2. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

3. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

4. Mert Budapest városában ők a legjobbak, ezt mindenki tudja!

► Budapest szívében, ahol az út kanyargó, Egy cég ragyog, mint a csillagok csupa kavargó. Autók ezreit vásárolja fel, s a legjobbat keresi.

elado-auto.hupont.hu

5. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥

► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥

sztarokazelen.hupont.hu

6. Demi-Justin

► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.

demi-justin.hupont.hu

7. Nyulászat

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

meskonyulasz.hupont.hu

8. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

9. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

10. . Mtz..Belarus....82.,80.,820.,920.3.,50.,52..

► ...............................mezőgazdászoknak. és. termelőknek............................

lstrakis.hupont.hu

11. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

12. Százszorszép Dalkör Újszentmargita

► "Ezt a diófát nagyapám ültette, Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette, Nem magáért tette - másért cselekedte"

szazszorszepmargita.hupont.hu

13. BAKONYI KEMENCÉSHÁZ BAKONYBÉL Szállás Bakonybélben,Bakonyi vendégház ,

► Szállás, Vendégház,Utazás ,Kikapcsolódás mob.: 30/494-6985 www.szallasinfo.hu/bakonyihaz

kemenceshaz.hupont.hu

14. CSEPEL KERÉKPÁROK 2013

► KERÉKPÁR SZAKÜZLET ÉS ALKATRÉSZBOLT BUDAPEST-KISPEST

schwinn-kispest.hupont.hu

15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

16. Ez Csak CSAJ ZONA !!!!!!!! FIÚKNAK belépni TILOS!!! :)

► CSak csaj

csajzona.hupont.hu

17. cicusok-kutyusok.hupont.hu

► Sziasztok Dorina vagyok ez az oldal legjobban az állatokról szól de találsz benne sok szép dollzos,állatos, és sztáros képeket is,és sok mást!Nézd meg a menüt nagyon érdekes (szerintem) :D. Nézz be máskor is kérlek!!!!!Mivel folyamatosan újítom!! :)

cicusok-kutyusok.hupont.hu

18. Vállalkozás ellenőrzés, belső ellenőrzési ismeretek, kontrolling

► Ellenőrizzzzzzzzzzz TE is!

ellenorizzteis.hupont.hu

19. Kötelező olvasmányok, versek és még sok minden röviden

► A tanulás fogalma:köznapi értelmezése: eddig ismeretlen tudás elsajátítása, pedagógiai: oktatás során elsajátított képességek, iskolai: bevésett anyag különböző helyzetekben felidézhető

roviden.hupont.hu

20. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

21. Újtelepi Móra Ferenc Általános Iskola Informatika modulja

► -

morainfo.hupont.hu

22. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

23. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)

► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03

bichon-fajtamentes.hupont.hu

24. Smiley

► minden, ami érdekes;)

smileyfaceee.hupont.hu

25. A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ

► Vakon és süketen éltünk idáig...

utikonyv.hupont.hu

26. pH érték mérő indikátor papír és kémhatás teszter

► ph érték mérő indikátor papír teszter. Indikátor papír 50-70% megtakarítással

phindikator.hupont.hu

27. ♥...szerelmes-szép képek...♥

► Sziasztok.!!:)Ha ez az oldal nem jön be nektek akkor látogassatok el http://www.facebook.com/pages/Sz%C3%A9p-k%C3%A9pekszavakmondatok-/129139130538229?ref=tn_tnmn oldalamra...és ha tetszik akkor léci LÁJK♥köszikee♥♥:**

szinteemindeen.hupont.hu

28. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

29. Kiskutyák^^

► Itt mindent megtudhatsz a kutyákról:) És ha már itt vagy és érdekel a kutya téma, akkor olvasd végig az egész oldalt nyugodtan:DD Nem bánod meg!:D

kicsikutyak.hupont.hu

30. POMÁZI TŰZOLTÓZENEKAR

► "A fúvószene út a kollektív alkotás felé!" / Éljen Oszkár!

tuzoltozenekar.hupont.hu

31. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

32. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

33. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

34. BABAKUCKÓ

► Üdvözöllek kedves látogató!Itt babáknak és mamáknak való praktikus dolgokat találsz.Érdemes gyakran nézelődni,mert folyamatosan töltögetek minőségi termékeket,családbarát árakon.Köszönöm,hogy benéztél,kellemes böngészést.

babakucko-tokol.hupont.hu

35. fddcabccsdfgkhuóö94558zq2ö93468frgj jxhv9duitgrueut697956879485

► Gunics Gergő weboldala felnőtteknek

bevizelek.hupont.hu

36. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei

► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.

viiihenrik.hupont.hu

37. GYŐR UTCÁI

► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.

gyoriutcak.hupont.hu

38. Amit A Twilight Saga-ról Tudnod Kell

► "- Te, Bella... - Igen?-Alice elgondolkodva méregetett. -- Nagyon kiakadnál, ha lopnék egy kocsit?"

twilight-ever.hupont.hu

39. Páfrányos Vendégház Velem

► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén

velemiszallas.hupont.hu

40. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

41. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim

► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.

a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

42. Minden, ami gyógynövény

► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.

humanterapia.hupont.hu

43. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

44. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

45. hirességek - titkok s minden ami a hirességekhez kapcsolódik

► itt mindent megtudhatsz a hírességekről és képeket nézhetsz

hiressegektitkok.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

saredert.hupont.hu

47. ~TOKIO HOTEL~

► Üdvözöllek a tokioh.hupont.hu honlapján! Itt mindent megtalálsz a Tokio Hotelről. Friss hírek, galéria, legfontosabb tudnivalók, interjúk és videók várnak. Érezd jól magad! Utoljára frissítve:2012.04.11.

tokioh.hupont.hu

48. KILLWARRIORS

► Ez az oldal a klánunkról KILLWARRIORS-ról szól!

killwarriors.hupont.hu

49. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

50. Ez-Jó-Neked

► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?

itt-megtalalod.hupont.hu

51. Margaréta virágüzlet

► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.

margaretavirag.hupont.hu

52. Naruto

► Üdv. ez az oldal csak naruto fanoknak ajánlott

narutoanimax.hupont.hu

53. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160

► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy

gyerekagyam.hupont.hu

54. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

55. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

56. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

57. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

58. Macskaoldalam (My catside)

► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка

macskaoldalam.hupont.hu

59. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

60. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

61. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

62. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

63. Girl Oldal

► Ez egy csajos oldal csak csajoknak Divat,sminkek,körmök,hajak, emo,cute stb...

diva.hupont.hu

64. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

65. Mjhaj Hajhosszabbítás&Fodrászat

► ...előkerül a stílus és az egyéniség

hajszalonkozmetika.hupont.hu

66. Német tanár Győr belvárosában! Anyanyelvi szintű nyelvoktatás Győrben!

► Hatékony német tanítás anyanyelvi szinten beszélő tanártól. Tanítás, kicsik és nagyok tanítása, emelt- és középszintű érettségire, nyelvvizsgára, szintvizsgára és pótvizsgára való felkészítés sokéves német nyelvterületen szerzett tapasztalattal.

nemet-tanitas-gyor.hupont.hu

67. DUNAÚJVÁROSI KARITÁSZ CSOPORT

► " Törődött a szegény és a nyomorult ügyével, azért minden rendjén ment. Vajon nem ezt jelenti-e ismerni engem? - mondja az Úr " Jer 22,16

dunaujvarosikaritasz.hupont.hu

68. MSTS különleges vírtuális vasúti oldal

► MSTS Követhetö menetrendek/Frissítések/Trükkök

mstsvonat.hupont.hu

69. BÚTORKÉSZÍTÉS EGYEDI IGÉNYEK SZERINT

► Ön megálmodja, Mi megvalósítjuk!!!

mindenbutor.hupont.hu

70. Flavin 7 bio vitamin termékek, megelőzés és természetes kezelés

► Flavin termékek gyümölcsök, gyógynövények, csírák hatóanyagaival, természetes ásványi anyagok, bio vitaminok harmonizálják egészségét. Részletesebb tájékoztatás, vásárlás: vitamin-kezeles.hu vagy személyesen Mikola Annamária 0670/ 684 1359

flavin-vitamin.hupont.hu

71. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

72. Phantom-Style

► Japán, Olasz, Kínai, Koreai robogó/motorkerékpár használt, és új alkatrészek eladása

phantom-style.hupont.hu

73. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

74. BMW BONTOTT ALKATRÉSZEK

► MINŐSÉG MEGBIZHATÓSÁG KEDVEZŐ ÁR +36 20 581 16 76 drot11@indamail.hu /egy nap töbször is nézzük/ irj emailt ingyen SZEMÉLYESEN VAGY FUTÁR VAGY POSTA

bmwalkatresz.hupont.hu

75. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 27
Heti: 38
Havi: 29
Össz.: 67 113

Látogatottság növelés
Oldal: Események
Egy Jobbik Földesért Lengyel Sarolta honlapja - © 2008 - 2026 - lengyelsaroltajobbik.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »